A zene elhallgatott, és felcsörömpölt az exkavátor.
Mindenki tapsolt.
Két, népviseletbe öltözött lány ezüst edényből vizet locsolt a földre, hogy az építkezés úgy menjen, mint a karikacsapás – és minél hamarább befejeződjék.
A könyvtár „Világosság” műkedvelő együttese népdalokat énekelt és népi táncokat lejtett.
Az építkezés vezetője ismertette a felajánlást: határidő előtt üzembe helyezik az objektumot.
Mindenki tapsolt.
Amikor a taps elcsitult, egy hivatalos személy lépett elő. A népviseletbe öltözött lányok kapát nyújtottak át.
A hivatalos személy a tenyerébe köpött, neki rugaszkodott, és három kapavágást csinált a zöld füvön.
A lányok megint odaszaladtak, és egy üveg pezsgőt adtak át a hivatalos személynek. Az pedig nagy lendülettel hozzávágta az exkavátor kinyúló karjához.
Az exkavátorkezelő arcáról rosszul titkolt sajnálkozás tükröződött.
Mindenki tapsolt.
Azután az exkavátor felzúgott, fémfogai belevájódtak a puha földbe és felszaggatta. Oda gördült egy dömper, kecsesen megfordulva, megállt az exkavátor előtt – s az máris szórta belé a fekete földet.
Mindenki tapsolt.
Az exkavátor megint belevájta fogait a földbe, megint főidet markolt fel és a dömperbe szórta…
Az exkavátor megállt, kezelője kiszállt a fülkéből, és cigarettára gyújtott. Ekkor a dömper az imént kiásott földet visszahányta a gödörbe. Ezután néhányszor előre-hátra gördült a terepen, hogy simára döngölje a földet.
– Gyerünk! – mondta a sofőr az exkavátorkezelőnek. – Hiszen ma még egy ilyen ünnepélyes kapavágás vár ránk…
Az építkezés természetesen elkezdődött.
Csakhogy két évvel később.
És egészen másutt.